Élénken emlékszem a percre, mikor ráeszméltem, hogy a bennem rejlő Istennőt kiengedtem, s hogy a férfi akinek a szobájában voltam kedves volt, akár egy gyóntató pap. Én még is, akkor és ott, úgy éreztem, hogy megidéztem az ördögöt.
Korhatáros besorolás
Vonzódtam hozzá, ami neki furcsa volt. Nem kárhoztatom érte, volt köztünk minimum 30 év korkülönbség (ha nem több). Számára ez hízelgő volt, nekem maga a megtestesült vágy. Csak tudnám, mi is az a vágy. A "teljesség igénye nélkül" azt mondanám, hogy mindazon emberi érzések, melyeket azon nyomban szükséges ki elégíteni.
Instabil érzelmek cikáztak át a lelkemen, de egy sem tudott kizökkenteni az elhatározásomból. "Karma vagy Dharma, amit készülök meglépni? Egyáltalán érdekel ez engem?" Olyan hormon mámorban úsztam, amelybe bele is fulladtam azon nyomban, ahogy rám nézett. Süllyedtem. Minden egyes félszeg pillantással egyre mélyebbre süllyedtem, s a Mariana árok mélyén összegyűlt legsötétebb ítélet várt rám. Ítélet a társadalomtól, ítélet a környezettől és ami a legnagyobb baj, hogy még saját magamtól is, de nem érdekelt. A Föld legmélyebb pontjára lassan lebegve érkeztem csak meg, akár a levegőt vesztett hajótörött.
Ami még ijesztőbb, hogy nem azért nem érdekelt, mert nem tudtam használni a józan eszemet, hanem azért mert a józan eszem azt diktálta, hogy "tedd meg". Talán ott volt a kisördög a vállamon.
Huszonévesen a világ kitárja karjait és be is tud szippantani egy pillanat alatt, ha nem figyel az ember.
Pontosan abban a korban vagyok, amikor a megkaphatnálak téged is és az apádat is.
Huhh.. Na most kacagott fel az ördög odalent..
Terv?
Persze, hogy volt. Az "oroszlánt" újra és újra és újra elejtettem a fejemben. Nem volt nehéz. Elég volt egy jól irányzott pillantás, egy félszeg mosoly és a határozottság egyvelege. Tisztán láthatta rajtam, hogy elgyengülök a vágytól, ami egyre erősebben a csábításba húzott.
A szoba egy kórterem és egy iroda keveréke volt, de nem szokványos orvos beteg kapcsolat alakult ki, ahol a beteg beleszeret a nagy tudású megmentőbe. A férfi egy állatorvos volt. Ittam minden szavát miközben nem is sejtettem, hogy miről beszél. Annyi kérdésem volt, amit menet közben nagyon nehezen találtam meg a gondolataim erdejében.
A piroska elveszett a farkas birodalmában.
De kitudja vajon melyikünk volt a farkas?
Becsukta az ajtót, vulgáris indok miatt. A kintről beszűrődő zaj megszünte után, tudtam mi fog következni. Mellém állt és úgy magyarázott tovább. A szemébe néztem, mélyen, ráharaptam az ajkamra önkénytelenül és ő igen, észrevette. Lesütöttem a szemem és mikor újra felnéztem már nem beszélt csak mosolygott.
Izzott a levegő.
- A telefonszám az öné, azon elérhetjük?- felolvasta.
- Nem, az enyém eltér a végén, az 58.- mondtam kaján vigyorral.
- Rendben, a recepciós keresni fogja.
- És ön?
- Hogy érti?- mint egy rémült kisgyermek, aki nem tudja, hogy jól hallotta-e a rosszat vagy rosszul hallotta a félre érthetőt. Elmosojodtam és lenéztem.
- Ha unatkozna, hívjon föl.- lassan felemeltem a fejem és mélyen belenéztem a szemébe.
- Hány éves?
- Csak nem azt akarja mondani, hogy a kor az önt bármiben is befolyásolja?- ebben a pillanatban, már saját magamat hoztam zavarba, mert tudtam, hogy mi lesz a vége a beszélgetésnek és nem hittem el, hogy ezt csinálom. Közelebb léptem és Carrie legtutibb csókra váró pózában álltam.
- Nem lehet.- tiltakozott minden megmaradt erejével, de a testét már nem tudta kontrollálni. Olyan közel állt, hogy éreztem a teste melegét.
- De kell!- és ebben a pillanatban magához húzott és megcsókolt, olyan hevesen és érzékien, hogy bevallom nem néztem ki belőle. Az egyik tenyerét rácsúsztatta a mellemre. Felültetett a vizsgáló asztalra, szét húzott a lábaim, közé állt.
Miközben a hideg asztal átforrósodott és éreztem a merev és (b*sszus) hatalmas farkát, ami tapintásra is érezhetően megduzzadva lüktetett, kinyílt az ajtó résnyire. Egyből feleszméltünk. Leugrottam az asztalról és vissza rendeztük magunkat. Egy kollégája sietett be és sietve távozott is egy kötszerrel a kezében.. Köszönjük.
Egymásra néztünk és kitört belőlünk a mámoros nevetés. Nem kért bocsánatot, hála a jó égnek! Csak annyit mondott, hogy, "akkor 58?" és én mosolyogva, higgadtam mondtam, hogy "igen, 58".
Vis maior
Nem igen vagyok az a nő, aki feszülten várja, hogy egy pasi telefonon keresse. Általában megszervezek és szerzek mindent magamnak, ami ahhoz kell, hogy biztosan keressenek, de most kételkedtem és tudtam, hogy ő is örlődik. Persze sikeres férfi volt, akinek kitudja (nem is érdekel) mekkora családja van, így az idő, amit egyáltalán rám akart szánni az létezett-e az ő világában.
Istenit, de kívántam. Soha még ennyire nem kívántam egy egyéjszakást. Lehet, mert tudtam, hogy ez talán és sajnos, több lesz.
Eltelt egy hét és én kb. mindennap maszturbáltam, amikor csak eszembe jutott, de nem segített. A kielégítés után csak még jobban éreztem, hogy a lelkemnek a testi öröm semmit sem számít. Mámorban úsztam újra. Éjjel és nappal, nem tudtam koncentrálni a munkámra, az életemre, csak a tenyeremben lévő "lüktetést" éreztem újra és újra. Nem tudtam róla semmit és ez így volt tökéletes. Okos volt, szexi és általa megkívántam magam, csak ez számított. Amikor pedig eszembe jutott az, hogy vajon hány éves is lehet, csak mosolyogtam, mint Al Pacino az ördög ügyvédjében.
Kép: Az ördög ügyvédje c. film
Nem a kora vonzott, hanem az, hogy nem lehetne. De velem az a baj, hogy amint ezt kimondom, azon nyomban meg akarom tenni.
"Ki a f*szt érdekel?"
Jeligém egyszerre új értelmet nyert. Nem érdekel a kora, ha szexről van szó, de akkor már igen, hogyha arra gondolok, hogy ez kinek nem fog tetszeni és megint csak az a ördögi mosoly..
A telefon
Kínosabb már nem is lehetett volna, pont akkor hívott, amikor hazalátogattam. El kellett bújnom egy szobába, röhej. Ami még röhejesebb volt, hogy addig várt az én Dr. Housom is a cselekvéssel, hogy elkezdett szavatkozni. Idióta. Legszívesebben ráordítottam volna, hogy mondjad már, hogy mikor és hol!!?? Ehelyett türelmesen végig vártam ameddig eldadogja a mondandóját és hirtelen lenyugodtam, a lüktetés elmúlt. A balfaszkodás nem tesz jót a vágynak. Hiába beszéltük meg nagy sokára, hogy találkozunk, addigra a "lüktetés" a tenyeremben elmúlt.
Vicces, milyen hamar elillan a vágy és ami marad utána az maga az önkritika. Nem értettem mit is akartam én valójában és minek, már úgy emlékeztem rá, mint egy korosodó emberre, aki még játszadozni sem tud. Na nem baj, most már csak azért is elmegyek. Ha ő nem, majd én játszadozok kicsit vele.
A színpad
Elegáns helyre invitált vacsorára. Kiöltöztem, fehér szatén, testhez simuló ruhába és arany magassarkúba mentem, a vállamon egy vajszínű földig érő kabátban. Alsónemű nélkül fesztelennek és szabadnak éreztem magam. Nem látszódott ez a gyakorlatlan szemeknek, de neki feltűnt és a tekintete bírta állni a látványt.
Itt látszódik meg a kor! Tudja, ó, de mennyire, hogy tudja mi van rajtam, hogy mit miért teszek, átlát rajtam és nem csak addig ameddig én engedem. Pucérra vetkőztetett csupán azzal, hogy a szemembe nézett.
A férfiak nem tudnak olvasni a pillantásban. Csak csinálni tudják.
1883
Ő tudott! Ahogy nevetettem rajtam, az nem a gúny volt, hanem az elismerés jele. Lenyűgözte az, hogy egy nő ismeri a játék szabályokat és tudja alkalmazni is.
Ez volt a csábítás gátlástalan művészete.
Tapasztalt volt és mi több, élvezetes mosollyal nyugtázta a vonzódásom. Illedelmesen és tisztelet tudóan viselkedett, a szeme is csak akkor vándorolt el az arcomról, ha én megengedtem a beszélgetés közben. Élvezte a könnyed és fesztelen társalgást és azt, hogy mindenki minket nézett. Büszkeség és kellő mértékű arrogancia áradt belőle, hogy egy fiatal nő őt választotta.
Következett a desszert.
Lekötött a szeme. Nem éreztem a lüktetést csak a jóleső, érzéki és értelmes beszélgetést. Az asztalra tette a tenyerét, én bele helyeztem az enyém és akár egy szerelmes gerle pár úgy néztük egymást, de mondatok inkább egy szeretőhöz hasonlítottak.
Vékony jégen táncoltunk és a tangó még csak ezután jött
Hogy miért írom le ezt ennyire részletesen? Nos a célhoz vezető út mindig izgalmasabb, mint maga a célba érés, még akkor is, ha a cél a garantált orgazmus. Úgy szikráztunk, mint akiket egymásnak teremtettek arra az egy éjszakára. Jajj, istenem, ha apám ezt látta volna.. Mindkettőnket kicsinált volna.., de olyan gyönyörű volt! Nem mesterkélt, nem elvárt, nem megrendezett vagy feszültség teljes. Két értelmes felnőtt "összetalálkája". Azonban ez nem egy fekete-fehér film volt Hollywood aranykorából, ahol a főhősnőnk a fehérnemű osztályon belebotlik A FÉRFIBA.
Ez a hús-vér valóság volt!
A bíborvörös dolgozószoba
Idegesen léptem át a küszöböt. Tudtam, a lakásából már nincs visszaút, de képtelen voltam menekülni és képtelen voltam maradni. Hát körbe néztem a lakásában. Sehol egy fotó, sem személyes holmik. Az egész lakás egy rendelőhöz hasonlított. Miközben ő kinyitott egy vörösbort én megütköztem az egyik szobán, pontosabban a színén. A dolgozószobája itt is bíborvörös volt. El sem tudom mondani mennyire érthetetlen volt ez a szín fétis számomra. A vörösbor, vörös falszín itt és a rendelőben is, egy furcsa érzést váltott ki belőlem. Képtelen vagyok leírni, de azt tudom, hogy miután koccintottunk csak az tudott kicsúszni a számon, hogy "Csak nem elakar csábítani?".
Elmosolyodott.
- Nem. Ez a vágy fokozásáról szól.- letette a bort és felém nyújtotta a kezét. - Felkérhetem egy táncra?
Megadtam magam! Szépen felépített csábítása és vágy fokozása olyan erővel szippantott be, mint egy feketelyuk örvénylő kavalkádja. Testem atomjaira hullott miközben már éreztem, hogy a lelkemet is kezdi megkaparintani.
Magához húzta a derekam, az arcunk összeért és a lassú keringőzés közben megcsókolt. A csókja égetett és nem akartam abbahagyni. Minek ide a szex? Úgy éreztem, hogy az csak elrontotta volna ezt a tökéletes pillanatot, de arra nem számítottam, hogy még ezt is tudja fokozni egy olyan átmenettel, amiről eddig még csak nem is álmodtam.
Folyt. köv. ....
