Kép: @Lainey.molnar

Sok dolgot elhallgatunk, talán a konfrontálódás elkerülése végett vagy csak, mert soha megsem tanultuk azt a szót kimondani, hogy "akarom". A gyermekeket mindig a szeretném szóra tanítják, mintha szégyelniük kéne a saját  döntéseiket, közben pedig  szépen lassan az évek alatt eljutnak abba a kamaszkorba, amikor a sok elfojtott érzés és önmaguk valós jelleme kitörik egy csúnya veszekedésben. A felnőtté válás alapköve lenne, hogy megtanulunk csöndben maradni vagy mi magunk tesszük ezt saját magunkkal?

Szakítás

Az önfeladás pszichológiáján gondolkodtam miközben a barátnőm Alíz épp egy nem éppen fájdalmas szakításon ment keresztül. Mialatt mesélt, féltem nehogy a szájába adjam a szavakat. Olyan nyilvánvaló volt, hogy mi volt a baj és az is, hogy mi miatt mentek szét. A döntő momentum egy másik pasi volt. Alíz rájött, hogy a kapcsolata csupán illúzió volt és az, amit szerelemnek gondolt csak egy megszokás. Saját kárán megtapasztalta, hogy milyen fájdalmas is az önszeretet hányából fakadó "csöndben maradás". Hosszú évek alatt napról napra egyre jobban elvesztette önmagát és közben minden maradék szeretetét próbálta egy férfi ideál avatárjába kivetíteni. Sok időbe telt, de ő rájött, a szerelem alapja az önszeretet!

Persze kellett neki egy olyan ember, aki minden prédikációmat a gyakorlatba ültetve megvalósította számára. Adott egy pasi, aki foglalkozik az önismerettel és így kellően kiegyensúlyozott, hogy megadhasson önmagának és másnak is egy szenvedélyes kapcsolatot. De ilyen egyszerű lenne?

Fokozottan igaz a nőkre az a fajta szocializációs hatás, ami miatt felnőttként olyannyira elveszítik önmagukat, a társadalmi nyomás és elvárás, a szülői "gondviselés" vagyis felelősség hárítás és a férfi, mint "uralkodó" szerep miatt, hogy egy egyszerű pizza rendelésnél is magukba fojtják a vágyukat. Ezt láttuk a szüleinknél, az poroszos stílusú iskolában és ezt örökítjük tovább generációról generációra. Azonban a huszonévesek ezt elszenvedik, mintsem elfogadják. A mátrix program fut, de az emberek folyton felébrednek. A tervező újra programozhatja a rendszert, de akkor sem fog működni, ha csak nem szabadakaratából dönt úgy az ember! Folyton érezni fogjuk a dezsávűt, a kémprogramokat és vírusokat, amíg nem találkozunk Morfeus-sal. De csak egy kiválasztott van? Melyikünkből lehet Neo?

Meg kell értened, a legtöbb közülük nem érett meg a valóságra, és sokuk úgy megszokta, oly gyógyíthatatlanul függ a rendszertől, hogy foggal-körömmel védeni fogja.
Morfeus

A rendszer

Vannak bizonyos szülöi minták, melyeket belénk kódoltak és amint ezeket felismerjük változtathatunk rajta. De csak akkor, ha túllépünk a felelősség vállalás küszöbén, a bizonytalanságon és az egzisztenciális válságon. Radikális változások azonban csak akkor történnek, ha az ember azt is felismeri, hogy ezekért nap, mint nap dolgozni kell. Egy új kódot könnyű kitalálni, de betáplálni a gépbe, már hosszabb folyamat.

Kíváncsi lettem arra az emberre, akit Alíz kiválasztott a saját fejlődése érdekében. Vajon ez egy hirtelen fellángolás vagy az új pasi képes lesz a szabadakarat kódját beültetni?

Lehetséges az "Incepcio"*?

Az önfeladás nem kapcsolat, ahogy a kompromisszum sem kölcsönösen előnyös megállapodást jelent. A win-win pedig, szinte csak amerikai szájhagyomány. 
Az ÉN, mint a boldog élet titka:

Szeretlek, de jobban szeretem önmagam
Samantha Jones

Alíz erre rájött, de mennyi nő és pasi képtelen felismerni, hogy nem mindegy ki és hogyan szereti őket. S ami a legérdekesebb, hogy hónapokkal később, de Alíz exe is rájött, hogy fájt, de megérte a szakítás. Érdekes, mert ő volt az a fél, aki könyörgött a kapcsolat megmentése mellett. És tudjuk, hogy miért könyörgött? Nem, nem azért, mert annyira szerette Alízt, hanem azért, mert félt egyedül maradni érzelmileg, félt kilépni a komfort zónájából és nem szerette magát annyira, hogy felismerje, itt az ideje tovább lépni a saját fejlődése érdekében. De, amikor megteszed az fáj, persze, még a llked is beleremeg, hiszen teljesen új dolgot teszel, amihez sok-sok érzelmi átalakuláson kell átesni. És ugyebár mindenki tudja mennyire kényelmes a híg f*sban elkényelmesedni, mikor minden biztos és semmi sem változik..
(Na és meg ettől rettegek, hogy a megszokás elveszi a lehetőséget minden újdonságtól, amit megélhetek..) Na, de térjünk vissza picit a pszichológiához!

Az egzisztenciális pszichológia szerint az önmegvalósításnak ára van, hiszen hatalmas felelőséggel jár. Az egyén választhatja azt, hogy idomul a szocializációs kódoltságához vagy mer felelősséget vállani és önmegvalósító életet élni. De, hogy jön ez a szexhez?

Bele sem merek gondolni, hány ember könyvelhette el magában azt, hogy a szex orgazmus nélkül is jó vagy azt, hogy semmi esetre sem tárgyalja ki a szexuális vágyait a partnerével. Megsúgom, ezt azok a nők (leginkább) terjesztették el, akik sohasem éltek át orgazmust (vagy hüvelyi orgazmust) és sohasem merték kérni a párjuktól, hogy figyeljen rájuk.  Az önmegvalósítás része, hogy a szexuális szükségletet kielégítsük. A szex alapszükséglet, az erről való kommunikáció meg létszükséglet! 

Flow élmény

Csíkszentmihályi Mihály szerint a tudatosan pozitívan gondolkodó személy önmegvalósító és cselekedete közben a csúcsélményt élik át vagyis a Flowt. Ezek az egyének képesek a valós boldogságra és a motivációjuk egyetemes, holisztikus, biológiai célokból fakadnak, melyek felettük, vagy rajtuk kívül állnak.

Nos, nem lövök túl a célon. A globális felelőségérzet korlátozódhat a partneredre, párodra, szerelmedre, szeretördre. De egy a lényeg ez mindkét félnek WIN-WIN!

Szóval egy random pillanatban menj oda a párodhoz és mond el neki, hogy orgazmust akarsz vagy mond azt, amit csak akarsz és vedd a kezedbe az irányítást. 
Bár még mindig kétségeim vannak abban, hogy Alíz megtette-e mindezeket, de egy biztos kipirult arccal mesél minden egyes pillanatban a mostani párjáról és ez már egy lépés az önmegvalósítása göröngyös útján.

Egy a lényeg: minden a párbeszéden múlik vagy annak a hiányán!

Szóval let's get talk about sex!

 xo the Girl